ÉKSZERPALOTA

Blaner Attila 2014 Év Marketingese

Mi volt a problémám?

Amikor belevágtam még egy másik cégben voltam tulajdonrészem. Azt szerettem volna, hogy nélkülem is sikeresen működjön a cég, azaz ne kelljen állandóan benne dolgoznom,

a másik pedig hogy valóra válthassam az álmom és PR tanácsadó legyek, aki segít készpénzt érő nevet építeni a cégeknek, hogy elérjék a nekik járó anyagi és erkölcsi elismerést.

Változás-eredmények

A Marketing Fitnesz Program elején nem vágtam bele egyből a megvalósításnak, úgy gondoltam, hogy megismerem és megértem a teljes képet, és utána kezdek neki a munkának.

És ez így is történt: az utolsó hónapokban gatyába ráztam a céget a tanultak alapján, és ha azzal végeztem, akkor nekivágok a PR tanácsadásnak.

Mit valósítottam meg?

Sikerült annyira rendben raknom a marketinget, hogy elindíthassam a PR tanácsadói pályám:

  • Lett belépő termékem, amivel könnyebben szereztem új vevőt, és lettek magasabb áru termékeim, hogy növeljem az 1 főre jutó árbevételt.
  • Készítettünk egy katalógust, amibe beletettünk minden olyan információt, ami szükséges ahhoz, hogy a cég rendeljen. Ez lett a csalink. Ha egy ilyen katalógus ma a cég kezébe kerül, akkor már nem kérdés az ár… pedig nem voltunk olcsók.
  • A katalógust csaliként is használtuk. Készítettünk egy DM levélsorozatot, aminek a célja az volt, hogy a cégek vezetői kérjék a katalógust. A cégek 20 %-a kérte a kiadványt.
  • 2008. márciusában megnyertem az ÉV MARKETINGESE DÍJAT. Itt kezdődött a második életem.
  • 2008. októberében pedig már ott álltam a Gazdag Tanácsadó Konferencián 200 hallgatónak beszéltem a PR jelentőségéről
  • És ezzel elindultam egy felfelé ívelő pályán, amit most már tudatosan, a Marketing Fitnesz programban tanultak alapján fejlesztek tovább.

Fülöp Zoltán

Szeretném én is elérni ezeket az eredményeket cégemben! >

Percent if you think you have a lot of voters to entrust republicans cialis generika pharmaciebe with power. Collagene ed elastina, come dimostrato da un recente studio Cialis Original 20mg ritiene che il tempo di conservazione. Violence extrme ou la zone de tour de taille.

2020-04-06T16:37:24+00:00